KINEZIOLÓGIA

A kínai orvosokhoz hasonlóan a kineziológusok is úgy tartják, hogy az emberi testben egy fizikailag nem kimutatható energiafajta, az életerő cirkulál. A kezelés célja zavarok elhárítása, amelyek ennek az energiának az áramlását gátolják. A terapeuta az izmok vizsgálatával igyekszik képet kapni a páciens egészségi állapotáról, majd az izomrendszeri és egyéb rendellenességeket gyengéd masszázzsal, akupresszúrával és hasonló fizikai gyógymódokat próbálja meg orvosolni.

A kineziológia olykor hatékonyan enyhíti az izomeredetű fájdalmakat. Alkalmazói szerint a gyógymód ételallergia kezelésére is alkalmas, ám ezt az állítást eddig bizonyítékokkal nem sikerült alátámasztani.

A természetgyógyásznál

A kineziológus kérdéseket tesz fel a kórelőzménnyel és az egészségi problémákkal kapcsolatban, majd óvatos nyomogatással megvizsgálja az izmokat, és gyengéd masszázst alkalmaz azokon a pontokon, ahol úgy gondolja, hogy az energiaáramlás akadályozott. A kezelés során az akupresszúrás pontok enyhe nyomogatására, illetve elektromos eszközzel történő stimulálására kerülhet sor. A terapeuta olykor a páciens élelmiszer-érzékenységét is megvizsgálja, és étrendi változtatásokra tehet javaslatot.

KIROPRAKTIKA

A kiropraktika kézzel végzett (ún. normál) terápia, amely elsősorban az izmok és csontok, különösen az ízületek betegségeinek, rendellenességeinek kezelésére használatos. A gyógymód alkalmazói a különféle betegségeket elsősorban a hátgerinc és a csigolyák kezelésével igyekeztek gyógyítani, a modern terapeuták módszerei azonban ma már az izom- és vázrendszer egészére kiterjednek. Az ízületi problémákkal, különösen a hátfájással küszködők gyakran jelentős javulásról számolnak be a terápiát követően, de a kiropraktika egyéb betegségekre - pl. ízületi gyulladásra, reumára, migrénre, asztmára - is jótékony hatású.

A természetgyógyásznál

Az első látogatás alkalmával a kiropraktor terapeuta alaposan megvizsgálja a beteget, végigtapogatja a gerincet, és ellenőrzi az ízületek mozgását. Esetenként röntgenfelvételt készít a gerincoszlopról, és megméri a vérnyomást is. Ezután óvatos masszázzsal kezelésbe veszi az ízületeket és az izmokat. Végül hasznos tanácsokat ad arra vonatkozóan, milyen gyakorlatokkal őrizheti meg a beteg ízületei mozgékonyságát.

KLINIKAI ÖKOLÓGIA

Ez a módszer azoknak a betegségeknek a gyógyítására törekszik, amelyeknek kiváltó oka a környezet. A klinikai ökológusok egyrészt azokat kezelik, akik ételallergiától szenvednek, másrészt pedig azokat, akik a környezetben lévő vegyületekre, például rovarirtó szerekre vagy égéstermékekre érzékenyek.

Az allergiás és hasonló reakciók számos betegség előidézői lehetnek. A klinikai ökológusok szerint a terápia mindazokon segíthet, akiknek életét asztma, fejfájás, pikkelysömör, ekcéma, kiújuló gyomor-bántalmak, idült fáradtság vagy reumás ízületi gyulladás keseríti meg.

A természetgyógyásznál A terapeuta elsőként azt igyekszik megállapítani, hogy a beteg különféle anyagokkal szemben mennyire érzékeny. Ehhez általában vér- és vizelet-, olykor hajszálvizsgálat is szükséges. Az ételallergia megállapításának legegyszerűbb módja a kizárásos étrend, amelynek során a beteg kezdetben csak egy-két élelmiszertípust fogyaszt, majd a fogyasztott élelmiszerek körét fokozatosan bővíti, míg meg nem találja azt, amelyik az allergiás reakciót kiváltja. A különféle vizsgálati módszerek eredményei alapján a terapeuta olyan étrendet vagy életmódot javasol, amelynek segítségével elkerülhetők a betegséget okozó élelmiszerek vagy anyagok.

KOPONYACSONT-KOVÁCSOLÁS

A csontkovácsolásnak ez az ágazata elsősorban a koponyacsontok gyengéd masszírozásával gyógyít. A terapeuta gyakran a vállat és a gerincet is kezeli, hogy elősegítse az ízületek és szövetek szabadabb mozgását. A gyógymód művelői szerint ha ezek a csontok vagy a körülöttük lévő szövetek akár csak kismértékben is, de nem a helyükön vannak, nyomhatják az agyból kiinduló idegeket, és így testszerte problémákat, betegségeket okozhatnak. A terapeuták ezért azt állítják, hogy módszerük nemcsak fej- és gerincsérülések, száj- és állkapocsfájdalmak, valamint orrmelléküreg-problémák ellen jó, hanem a test egyéb részeit érintő betegségek, illetve panaszok, pl. ízületi gyulladás, székrekedés, menstruációs zavarok és migrén esetén is hatékonyan segít.

KREATÍV TERÁPIÁK

A kreatív, művészeti tevékenységeknek - pl. festészetnek, rajzolásnak, zenének, táncnak - hatalmas gyógyító ereje lehet. E kifejezésmódokkal felszínre hozhatók azok az érzelmek, amelyek túl mélyek ahhoz, hogy szavakba lehessen foglalni őket. Ezáltal elősegíthetik a rossz kedélyállapot legyőzését, a relaxálást és így az általános testi-lelki jó közérzetet.

A kreatív terápiák különösen hatékonynak bizonyulnak érzelmi problémákkal küszködők esetében, főleg azoknál, akik érzéseiket nem vagy csak nehezen tudják megosztani másokkal. A táncterápia azért is előnyös, mert testmozgást biztosít.

KRISTÁLYTERÁPIA

KRISTÁLYTERÁPIA

E terápia művelői szerint a kristályok és drágakövek különféle gyógyító energiákat sugároznak ki. A terapeuta kristályokat helyez el a páciens testén vagy körülötte; ehhez olyan köveket választ ki, amelyekről úgy gondolja, hogy a szóban forgó problémára jótékony hatással lehetnek.

KLÍMATERÁPIA - GYÓGYBARLANGOK

Magyarország esetében elsősorban a gyógybarlangok kedvező mikroklímáját hasznosítják idült légzőszervi megbetegedések esetén.

Gyógybarlangok bővebben...

KNEIPP

"A természet bőségesen megajándékozott minket mindennel, ami egészségünk megőrzéséhez szükséges."

(Sebastian Kneipp)

Sebastian Kneipp (1821-1897) teljességre törekvő gondolatai útmutatóul szolgálnak még manapság is a természetgyógyászati módszerek és az időszerű preventív gyógyítás számára. Sebastian Kneipp élete során a víz és a gyógynövények gyógyító hatásaira vonatkozó ismereteket saját tapasztalataival egyesítve szisztematikus tanná építette fel.

A lelkész és természetgyógyász egy olyan életformát képzelt el, amelyben az embert, megszokott életvitelével, természetes környezetével elválaszthatatlan és kiegyensúlyozott egységként tekinti. E mellett az alkotó elemeket: a vizet, a növényeket, a mozgást, a táplálkozást és az egyensúlyt szoros összhangba állította. A Kneipp név ezért nem csak a tudományosan megalapozott természetgyógyászati termékek és alkalmazások, hanem egy egységes életstílus számára szolgál.