Kutyabenge

Latinnév: Frangula alnus Mill.
Családnév: Bengefélék családja (Rhamnaceae)

Frangula alnus Mill.

A kutyabenge törzsének és ágainak kérgét (Frangulae cortex) tavasszal gyűjtik. A kérget a törzsről hosszanti csík alakjában fejtik le úgy, hogy folytonossága ne szakadjon meg teljesen (nem szabad gyűrűsen lefejteni), mert különben a fák kiszáradnának. A 3-4 éves ágak egy részét levágják, majd lefejtik róluk a kérget. A drog gyűjtésénél kímélni kell a növényt az állományok kipusztításának megelőzése érdekében.

A lefejtett kérget előbb 100 °C-os hőkezelésnek vetik alá 120 percen át, majd 40-50 °C-on folytatják a szárítást. Amennyiben a drogot alacsonyabb hőmérsékleten szárították volna, a felhasználás előtt egy teljes esztendeig tárolni kell, csak ezután használható fel, különben hatása túl erős (gyomorpanaszokat, hányingert, bélgörcsöket idézhet elő). Száradási aránya 3:1.

Hatóanyagai antracénszármazékok: szabad antrakinonok és cukrokhoz kapcsolódó antrakinonok (antraglikozidok). A ramnóz nevű cukrot ebben a növényben fedezték fel. Gyógyhatásúk szempontjából az antraglikozidok mindig értékesebbek, mint szabad aglikonjaik.

Legértékesebb a glukofrangulin (frangulaemodin glukózzal és ramnózzal képzett glikozidja), kevésbé hatásos a frangulin (hiányzik a szerkezetéből a glukózmolekula), a frangulaemodin nevű ágiikon igen gyenge hatású. Az összoximetilantra-kinontartalom legalább 2,5% kell legyen. A Ph. Hg. VII. legalább 5% glukofrangulintartalmat ír elő.

A kutyabengekéreg hashajtó hatású (laxans), a szokásos adag túllépése esetében erélyes hashajtó (purgans). Az antraglikozidok a vastagbélben fejtik ki hatásukat, de főleg a vizelettel választódnak ki; amennyiben a vizelet lúgos kémhatású, azt vörösre színezhetik, ami a vérvizelés benyomását keltheti.

A Frangulae cortex legértékesebb hashajtónk: hatása biztos, kevésbé vezet megszokáshoz, mint a hozzá hasonló, a vegyi ingerekre érzékeny idegvégkészülékekre (kemoreceptorokra) ható gyógyszerek. Javallt székrekedésben (obstipatio, constipatio) és valahányszor lágy állományú székletet kell biztosítani, de ezt megfelelő élelmezéssel nem tudjuk elérni: aranyeres (haemorrhoidalis) bántalmakban, végbélrepedéskor (fissura ani).

Használata óvatosságot igényel magas vérnyomásos és általában idősebb személyeknél, továbbá terheseknél, mert alhasi vérbőséget okozhat. Az anyatejen keresztül is kiválasztódik, ezért csecsemőnél hasmenést válthat ki. Az esetleges bélgörcsök megelőzésére (nem kellő hőfokon kezelt vagy nem elég hosszú ideig tárolt drog esetében) illóolaj-tartalmú, görcskészséget csökkentő (antispastikus) szerekkel társítják, például édesköménnyel (Foeniculum vulgare).

A hashajtó hatás az adagolás után csak 6-8 óra múlva jelentkezik. 5 g (legfeljebb 10 g) kéregből készített vizes kivonatát este, lefekvés előtt fogyasztják, tehát az egyszeri adag megfelel a napi adagnak is. Hosszan tartó kezelésre alkalmasabbak a nyálkatartalmú drogok, a bolhafű (Plantago afra) vagy a len (Linum usitatissimum) magja, ezek hatását különben kiegészítik a bengekéreg-kivonatok, ezért együttes alkalmazásuk is indokolt, ebben az esetben csökkenteni lehet az antraglikozidok mennyiségét. A hosszan tartó kezelés az elektrolitháztartás káliumveszteséggel járó zavarait okozhatja. A káliumhiány székrekedést idéz elő, a kezelés ily módon a kívánt hatással ellentétes következménnyel járhat.

A Frangula alnus, de különösen a Rhamnus catharticus terméseiből hashajtó szirup készíthető.

Az észak-amerikai Rhamnus purshianus DC. kérge (Cascara sagrada, Rhamni purshiani cortex), nagyobb mennyiségű antranoid-hatóanyagot tartalmaz, mint a F. alnus kérge, ez utóbbival jól helyettesíthető.