Bodza

Latinnév: Sambucus nigra L.
Családnév: Bodzafélék családja (Caprifoliaceae)

Sambucus nigra L.

Cserje vagy kisebb termetű (6-8 m magas) fa. Az egyéves ágak zöldek, az idősebbeket szürke vagy szürkésbarna kéreg borítja, az utóbbiak felületén kiemelkedő paraszemölcsök láthatók, belsejükben fehéres, fejlett bélállomány van. A levelek átellenesek, hosszuk elérheti a 40 cm-t, 5-7 levélkéből szárnyasán összetettek, a levélkék kerülékesek vagy tojásdadok. A sátorozó bogernyő virágzat lapos, átmérője 15-25 cm, 5 fő ága van. Az egyes virágok aprók, átmérőjük nem haladja meg a 6 mm-t; csészéjük forrt, 5-fogú; a párta is forrt, 5 karéja lekerekített; az 5 porzó sárga és a pártához forrt; a magház 3 termőlevél összenövéséből képződik.

A virágok jellemző illatúak, fehérek, halványsárga árnyalattal; szárítás után a sárga szín kifejezettebbé válik, az illat is megváltozik. Májustól júliusig virágzik (egyes években másodszor is). A csonthéjas termés bogyószerű, majdnem fekete, fényes, nedve ibolyás-bíbor színű, átmérője 6 mm; minden termésben 2-3 csontár található. Erdőkben, főleg azok szélén, folyóvizek mentén, kerítések mellett gyakori.

A vörös bodza (Sambucus racemosa L.) ágaiban a bélszövet sárga vagy barnásvöröses, a levélkék keskenyebbek, a termések pirosak. Hegyvidéki faj, erdők szélén, erdővágásokban, patakok, hegyi utak mellett terem. A gyalogbodza (Sambucus ebulus L.) évelő növény, gyökértörzse elágazó, szárai nem fásodnak el, levelei nagyobb számú levélkékből összetettek és keskenyebbek, mint a fekete bodzánál, a virágok is nagyobbak, porzóik pirosak. Kellemetlen szagú növény, mely gyakran tömegesen jelenik meg romos helyeken, havasi esztenák közelében, parlagokon.

A fekete bodza virágait (Sambuci flos) száraz, napos időben kell begyűjteni a virágzás elején, amikor a szélső virágok nyílni kezdenek. A virágzatokat ollóval metsszük le a bokrokról, a vastagabb ágakat levágjuk, a virágokat 30-35 °C-on szárítjuk; a száraz virágokat szitán elkülönítjük a szár-, illetőleg a kocsánydaraboktól. Még a gyűjtés napján ajánlatos megszárítani és csomagolni, hogy a levegőből ne szívhassanak magukba nedvességet. Száradási arány 5-6:1.

A bodzavirág főként flavonoidokat (kb. 1,5% rutint, továbbá izokvercetint, hiperozidot), és csupán jelentéktelen mennyiségű illóolajat és nyálkát tartalmaz. A szambunigrin nevű glikozid, melyből ciánhidrogén szabadul fel, csak a zöld részekben található. Klorogénsav tartalma jelentős (kb. 3%).

A bodzavirágból készített teát forrón fogyasztják, lehetőleg mézzel édesítve. Izzasztó (diaphoretikus) hatású, akárcsak a hársfa (Jilia sp.) virágaiból készült tea. Hűléses állapotokban fekvő betegnek javasolják fogyasztását. Két kávéskanálnyi (kb. 3 gramm) szárított virágot 250 ml fövő vízzel leforráznak (nem főzik), 5-10 perc múlva szűrik, az adagot naponta 3-5-ször ismétlik. Étkezési teaként is fogyasztható, tartósan, ilyenkor csak egy-két kávéskanálnyi drogot használnak minden csésze vízre; jól oltja a szomjúságot, naponta ismételten fogyasztható folyadékpótlásra, hidegen is.

A népi gyógyászatban féregűzésre főleg a kérgét használták, de sok egyéb alkalmazását is nyilvántartják.

A gyalogbodza gyökértörzse (Sambuci ebuli rhizoma) is inkább népi gyógyászati szer, igen ritkán vizelethajtóként használják teakeverékekben.

Mindhárom bodzafaj terméseinek fogyasztása után, különösen gyermekeknél, hányinger léphet fel; nagyobb adagban hánytatnak és egyéb, főleg emésztőszervi panaszokat okozhatnak. Különösen erős hatásúak a nem teljesen érett termések. Melegítésre a kedvezőtlen tüneteket kiváltó anyagok tönkremennek, ezért a terméshús, melyet a magvaktól elkülönítenek, gyümölcsízként, édesipari termékek színezésére használható. Festékanyagai a cianidin glikozidjai (szambucin, szambucianin, krizantémin).

A bodzavirágból üditő italok, szörpök készülnek.

Mindhárom bodzafaj terméseinek fogyasztása után, különösen gyermekeknél, hányinger léphet fel; nagyobb adagban hánytatnak és egyéb, főleg emésztőszervi panaszokat okozhatnak. Különösen erős hatásúak a nem teljesen érett termések. Melegítésre a kedvezőtlen tüneteket kiváltó anyagok tönkremennek, ezért a terméshús, melyet a magvaktól elkülönítenek, gyümölcsízként, édesipari termékek színezésére használható.