Boróka

Latinnév: Juniperus communis L.
Családnév: Ciprusfélék családja (Cupressaceae)

Juniperus communis L.

Ismételten elágazó, egyenes vagy felemelkedő szárú cserje. Levelei igen keskeny háromszög alakúak, hegyesek, szúrósak, merevek, 8-20 mm hosszúak, jellemző módon hármasával örvösen helyezkednek el a szárcsomókon. A virágok egyivarúak, jelentéktelenek, a kétéves ágakon fejlődnek. A termős virágok felületén található 3 pikkely a megtermékenyítés után elhúsosodik, összeforr és bogyószerű, gömbölyű áltermést képez. Ezeknek az ún. tobozbogyóknak a rövid nyelén parányi pikkelylevelek találhatók; az álbogyók ellenkező részén 3 ágú, csillagszerű bemélyedés a tobozok összeforrásának helye. Az áltermések átmérője 5-9 mm, színük sötétkék vagy majdnem fekete, felületük hamvas. Bennük 3 mag van. A termések érése 2-3 évig tart, ezért ugyanazon a termőhelyen rendszerint találhatók olyan tövek, melyeken a tobozbogyók nagy része érett, más egyedek mellett, melyeknél viszont az álbogyók zöme még zöld.

A közönséges borókához hasonlít a törpeboróka (Juniperus sibirica Burgsd., syn.: / nana Willd.), melyet az előbbi alfajának is tekintenek. Párnaszerű, alacsony termetű bokor, tűi 1 cm-nél rövidebbek, az ágak csúcsa felé nyomottak, a levélörvek közötti távolság rövidebb, ezáltal az ágak sűrűbben levelesek, alig szúrósak. A két faj között átmenetet képez a Juniperus communis L. var. intermedia (Schur) Sanio. Tisztások, köves legelők, erdők szélének, ritkább erdőknek gyakori növénye, a dombvidéktől a magasabb fekvésű tájakig. Néha alacsony tengerszintű, homokos területeken is megjelenik. Az Alföld homokpusztáin és a középhegységeinkben helyenként állományalkotó, de a bugaci ősborókás és a barcsi borókás szigorúan védett területek, ezekről nem gyűjthető. A törpeboróka a havasi tájak növénye, főleg az erdőhatár felett terem. Átmeneti változata közepesen magas fekvésű helyeken található, a közönséges boróka és a törpeboróka között. Gyakran csoportosan fordulnak elő, bozótot képezve.

Mindkét faj és az átmeneti változat tobozbogyóit (Juniperi galbulus, Juniperi fructus vagy Juniperi baccd) gyűjtik Az érett termést viselő tövek alá ponyvát helyeznek, az ágakat vesszőkkel ütögetik, nem nagy erővel, hogy csak a nagyobb, kék álbogyók hulljanak le. Fújtatással, szitálással eltávolítják a kis átmérőjű, zöld vagy ráncos terméseket, a tűleveleket és egyéb idegen részeket, majd vékony rétegben szobahőmérsékleten tartják addig, míg nedvességtartalmuk 20%-ra vagy ez alá csökken. Illóolajat tartalmaz (legalább 0,896-ot; a Ph. Hg. VII. 1,5 ml/100 g illóolajat ír elő) és erjeszthető cukrokat, utóbbiak révén szeszes italok előállítására szolgálhat (gin, fenyővíz, "deckalé", borovicska).

Az illóolaj a magvak felületén képződik kis kiválasztó tasakokban, valamint a termés húsos állományában. Vízgőz vagy vízdesztillálás előtt a bogyókat összezúzzák, hogy a vízgőz könnyebben magával ragadhassa az illóolajat. A Kárpátokban a Juniperus communis tobozbogyói több illóolajat tartalmaznak, mint a /. sibirica termései, előbbinél a hozam elérheti a 3%-ot. Az illóolaj-tartalom a legnagyobb a középmagas dombvidéken (kb. 600 m tsz. f. magasságban). Az álbogyók átmérője és illóolaj-tartalma között nincs állandó jellegű összefüggés.

A boróka illóolaja (Aetheroleum Juniperi) terpén szénhidrogéneket és azok alkoholos származékait tartalmazza, ezek közül fontosabbak a terpinen-4-ol, alfa-terpineol, borneol, legnagyobb arányban viszont az alfa-pinen és a béta-pinen található. Fokozza a vizeletkiválasztást (diuresist), valamint a nitrogéntartalmú anyagcseretermékek és a kloridok ürítését. Enyhe görcsoldó tulajdonságokkal is rendelkezik. Alkotórésze vesekőképződést gátló gyógyszereknek, melyek hatására fokozódik a vizeletben az ún. védőkolloidok képződése is. Ellenjavallt vesegyulladásban (nephritis), máj elégtelenségben, nem ajánlható terheseknek. Használatát egy hónapra szokták korlátozni.

Kísérleti körülmények között az éretlen, zöld áltermésekből előállított készítmények, melyekből az illóolajat eltávolították, kifejezett vizelethajtó és sóürítő hatásúak.

A boróka fájának száraz lepárlása által gyógykátrány állítható elő, melyet a tőlünk délre termő Juniperus oxy-cedrus kátrányának (Pix Cadi) helyettesítésére lehet felhasználni. 5-20%-os arányban szeszes oldatban, kenőcsök alkotórészeként, gyógyszappanokban javallják ekcémában, pikkelysömörben (psoriasis) és a hajhullás csökkentésére.

Termését fűszerként is használják.

A nehézszagú boróka (Juniperus sabina L.) leveleinek nagy része pikkelyszerű, az ágakhoz simuló. Mészkedvelő cserje, dísznövényként ültetik. Ágvégeinek (Sabinae summitas, Sabinae frons) illóolaja az e fajban felfedezett szabinent, szabinolt és ennek ecetsavas észterét (szabinilacetátot) tartalmazza, valamint tujont. Régebben magzatelhajtásra használták, rendkívül veszélyes. Helyileg, azonos arányban magnéziumoxiddal eldörzsölve, hegyes függöly (condyloma acuminata) eltávolítására használják hintőporként (ragtapasz alatt); podo-fillotoxint és egyéb, lignán jellegű vegyületeket tartalmaz.