Cserzőanyagok

A cserzőanyagok (tanninok) csoportja inkább technológiai, mint kémiai szempontból egységes. A bőr cserzésére használhatók.

Közös tulajdonságuk, hogy fehérjékkel csapadékot képeznek, ennek következtében fanyar ízűek. Összehúzó (adsztringens), antibakteriális hatásuk a baktériumsejt hártyájának károsításán alapszik. Egy részük a galluszsav vagy a belőle levezethető ellagsav származéka; szerkezetükben gyakran szerepelnek cukrok is, észterkötésben, ezért savas közegben hidrolizálhatók. Más részük flavánvázas proantocianidinek és/vagy katechinek származéka; a monomerek szén-szén kötéssel kapcsolódnak egymáshoz, nem hidrolizálható, úgynevezett kondenzált cserzőanyagok, ásványi savakkal főzve szolvolízist szenvednek. Fenolos jellegük miatt lúgok jelenlétében vízben oldódó, de könnyen oxidálódó vegyületek jönnek létre. Szabad karboxilgyököt azonban nem mindig tartalmaznak, ezért a "csersav" megjelölés utal ugyan egyes tulajdonságaikra, de nem tükrözi a szerkezetüket.

Vassók hatására megkékülnek vagy megzöldülnek.

Ahhoz, hogy a fehérjéket felépítő polipeptidláncok alkotta térhálózatba behatolhassanak és a láncok között tartós kapcsolatot létesíthessenek, a cserzőanyagok molekuláinak megfelelő méretűeknek kell lenniük. A túl kis molekulák könnyen behatolnak a pep-tidláncok közé, de tartós kapcsolatba nem lépnek velük, a túl nagy molekulák már nem is oldódnak vízben vagy nem jutnak be a láncok közé. A cserzőanyagok molekulatömege körülbelül 300 és 2000 (3000) közötti. Részben cserzőanyagként viselkednek a kisebb molekulájú polifenolok is.

A cserzőanyagok - például cserszömörce vagy parókafa (Cotinus coggygria) levelének szeszes kivonata - helyi vérzéscsillapítóként alkalmazhatók; edzik a foghúst, csökkentik a nyálkahártyák gyulladását.

Nagyobb felületű égési sebek azonban nem kezelhetők ezekkel az anyagokkal, mert felszívódva károsíthatják a májat, esetleg sejtburjánzást okozhatnak. Általában a hidrolizálható cserzőanyagok ártalmasabbak, mint a flavánvázasak, akár külsőleg, akár belsőleg használjuk. Alkalmazásuk részben a kórokozókra, részben a nyálkahártyára gyakorolt hatásukra vezethető vissza. A cserzőanyag-tartalmú drogok (Agrimoniae herba, Potentillae anserinae herba, Quercus cortex) gyakori alkotórészei a hasmenés elleni teakeverékeknek.

A cserzőanyag kifejezést napjainkig inkább gyűjtőfogalomként használták közös vagy hasonló kémiai tulajdonságú és felhasználású vegyület együttes jelölésére. Az egységes hatóanyagként elkülönített, kristályosan előállítható, ismert szerkezetű anyagok hatását pontosan meg lehet állapítani. Ez a helyzet a párlófű vagy apróbojtorján (Agrimonia eupatoria) oligomer tanninja, az agrimoniin esetében, a ligetszépe (Oenothera biennis) szintén dimer jellegű önotein B nevű anyagánál, az aszkorbinsavhoz kötött aszkogeraniinnál, melyet a gólyaorr (Geránium), a juhar (Acer) és a szömörce (Rhus) nemzetség több képviselőjében fedeztek fel. Az eddig izolált mintegy 50 ismert szerkezetű ellág-savszármazék jelentős része gátolja a lipidperoxidációt, szabadgyökfogó tulajdonságokkal rendelkeznek. Kísérleti körülmények között gátolják daganatok képződését, terjedését, mutagén anyagok károsító hatását.

A lignánok formailag két fenil-propán molekula összekapcsolódása által jönnek létre. Cukrokhoz kötött származékaik, például a podofillotoxinok, a borbolyafélék családjába (Berberidaceae) tartozó Podophyllum peltatum gyökértörzsének citosztatikus hatóanyagai. A nagymolekulájú (makro-molekuláris) lignin, a magasabb rendű növények (Cormophyta) jellemző faanyaga, szintén fenil-propán egységekből épül fel.